Amikor megismered még nem vagy benne biztos, hogy ő lesz az. Ő lesz az, akivel utána randizol, beszélgetsz. Várod, hogy írjon és hívjon. Minden idegszáladdal azt figyeled, hogy mikor jelentkezik be msn-re. Figyeled, hogy vajon ír e, és hogy mit. Nevetsz vele, örülsz vele, vigasztalod. Vele vagy jóban, rosszban. Örömben, bánatban. Boldog vagy a vele töltött percekben. Lassan tudatosulsz róla, hogy beleszerettél. Eltelik egy hónap, kettő, három. És még jó sok. Aztán egyszer csak történik valami. Megszakad egy összekötő kapocs. Eltűnik a bizalom, a tolerancia. Elszakad egy szál. Tudod az okát vagy nem - itt már lényegtelen. Nem olyan, mint volt. Sok minden változik, de egyvalami nem. Hogyha igazán szeretted, akkor az szerelem nem múlik el napok alatt. Akár lángoló, fellobbanó, hirtelen szerelem volt, akár hónapok alatt kialakuló, hosszadalmas, szíveket felmelegítő. Megszűnik az eddig megszokott kézfogás, a csók, a mindennapi rutin. De a szerelem nem. Ahhoz, hogy a szerelem is elmúljon több időnek kell eltelnie. Sokak szerint csak egyszer lehetünk igazán szerelmesek. Én úgy gondolom, hogy nem.

De mit tegyünk akkor, hogy ha véget ért egy hosszú, vagy rövid, de annál tartalmasabb kapcsolatunk? Mindenki tudja, a legjobb ha elfelejtjük egy időre a párunkat. Vége lett valami miatt, nem ok nélkül. Ne zaklassuk az exünket. Persze, tudom, hihetetlenül csalogató percenként megnézni Facebookon vagy Myvipen, hogy van-e új kép az adatlapján. Msnen figyelni, hogy vajon kiír-e új személyes üzenetet, és hasonlók. A legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, hogy úgy teszünk, mintha barátok maradtunk volna. Te is tudod, és ő is tudja, hogy ebből már sosem lesz az a barátság, ami az előtt volt, hogy összejöttetek volna. El kell telnie egy bizonyos időnek, mondjuk pár hónapnak, ahhoz, hogy újra tudjatok barátként tekinteni a másikra.

Hiszek abban, hogy egy fiú és lány a szakítás után is tudnak jóban lenni. Attól még, hogy nem jött össze úgy, ahogy szerették volna, mégis egymás életének részei voltak bizonyos időre. Ugyanúgy meglesz a közös téma és érdeklődés is közöttük évek múlva is - csak már nem olyan mélyen. Két kultúrált ember el tud egymással beszélgetni gond nélkül, a régi sérelmeket elfelejtve. Mérlegelni kell, megéri nekem az, hogy jó kapcsolatban legyek az exemmel, vagy inkább durcázok még jó sokáig és nem is köszönök neki? Persze, hogy megéri.

Azt viszont ne felejtsük el, hogy mindaddig amíg érzünk valamit a másik iránt, nem alakulhat ki felhőtlen barátság. Hisz az egyik fél mindig máshogy fog gondolni a másikra. Egy kapcsolat végénél mérlegelnünk kell. Mit csináltam rosszul? Mi miatt voltam nagyon boldog? Miben hibáztam én, és miben ő? Miután átgondoltuk magunkban a dolgokat, tudjuk, hogy a következő kapcsolatunkban nem fogjuk ugyanezeket a hibákat elkövetni - legalábbis megpróbáljuk nem elkövetni őket. Az ember a saját hibájából tanul a legtöbbet, néha nagy áron. Fontos, hogy tisztában legyünk a hibáinkkal, méghozzá azért, hogy ki tudjuk őket javítani.

Ha már tudjuk a hibákat, és ki is javítottuk őket, az már nagy siker. Az exeinkkel mindig is egy kicsit másképp fogunk viselkedni. Ők azok akik sokat tudnak rólunk, néha túl sokat. Vannak a "jófej" exek, akik megmaradnak egy jó barátnak. És sajnos vannak olyanok is, akik kihasználják azt, hogy elég jól ismernek minket. Olyanok is vannak, akik nehezen felejtenek. A fajtákat órákon keresztül lehetne sorolni. Bizonyára neked is sok sztorid lenne ilyen téren. Szerintem a legjobb ha jóban vagyunk az exünkkel, hisz nem hiába jöttünk velük össze anno. A lényeg, hogy ne felejtsük el, az exünkkel egyszer régen nagyon boldogak voltunk, és ezért köszönettel tartozunk nekik, akárhogy is alakultak a helyzetek utána.