A sors eddig úgy hozta, hogy mindig bekerültem a "legjobb" osztályokba.
Még az általános iskolában egy erős és ambiciózus osztály tagja voltam, most a középiskolában is egy igazán kiemelkedő társaságban vagyok. Amellett, hogy nálunk van majdnem a legtöbb fiú a többi osztályhoz képest az iskolában, mi, lányok még mindig többen vagyunk. A lények, hogy három év alatt egy szuper, összeszokott társaság lettünk.

A szerda a mostani órarendünk alapján elég könnyű, mondjuk úgy. Ez a szerda annyiban volt más, hogy témazárót írtunk alkalmazott közgazdaságtanból. Nehéz anyag és legfőképpen sok. A harmadik órában írtuk a dolgozatot. Hiába ültetett szét minket tanárnő, csoportmunkában dolgoztunk. Míg valakinek a vevő fogalma maradt meg jobban a fejében, másnak a bankbetétek fogalma jutott eszébe. Segítettünk egymásnak, nem is keveset. Összeraktuk a dolgozatainkba a közös tudásunkat. Az, hogy milyen lett a dolgozat, az a jövő zenéje, de ilyen csoportmunkával nem sikerülhet nagyon rosszul.
A negyedik óránk felügyelettel lyukas volt. A felügyelő tanárunk egy magas, férfi tanár, aki kedvelt a suliban. Bár minket nem tanít, pár dolgot mi is tudunk róla. Például azt, hogy az osztályfőnökünk unokatestvére. Többök között ezért is várhatta a tanár, hogy végre megismerje a méltán híres fiú osztálytársaimat. Az első pár pillanat után rájött, miért beszélnek annyit a mi osztályunkról.
Mivel kicsit unatkoztunk, és az egyik barátnőmnél volt vörös körömlakk, ezért úgy döntöttünk, hogy kifestjük a körmünket. Nekiálltunk először csak hárman körmöt festeni. A tanár csak odanézett, elmosolyodott, majd újra elfoglalta magát. Miután elkészült a remekművünk, még ketten csatlakoztak hozzánk. Az egészből az lett, hogy többünk vörös körmökkel szaladgáltt a suliban, majd a városban ezen a napon.

Mindezek után az ötödik óránk tesi volt. A már amúgy is jó hangulatot ez dopta fel igazán. Mivel a fiúk átmentek a sportcsarnokba tesizni, csak a miénk volt az udvar. Pulcsikkal és egy jó nagy adag akaraterővel indultunk neki az órának. Kivittünk egy kosárlabdát és találtunk kint egy focilabdát. Bevallom őszintén, hogy a focihoz semmi közöm sincs, kosarazni pedig nagyon szeretek. A lányok többsége szívesebben focizott volna, bár többen voltak úgy a focival, mint ahogy én. Nem számított! Senki sem tudott focizni közülünk, de mi baromi jól szórakoztunk. A lehetetlen helyzetek, véletlenül eltalált labdák, és egy jól célzott fejelés (igaz Dia?) egy szuper órát eredményeztek. Nem tudom, hogy a többiek, hogy gondolják, de azt tudom, hogy én még sosem nevettem egy órán keresztül ennyit - szerintem a többiek sem. Aki látott minket "focizni", biztos, hogy nevetett - velünk együtt. A csapatunkat Vörös Körmöknek neveztük. Még pár ilyen tesióra, és talán meg is tanulunk focizni, de a jókedvünkkel biztos nem lesz baj.