reggel 8 óra: Sms-re ébredek, miszerint kint nagy hó van. Lélekjelenlétem sincs kikelni az ágyból és elbandukolni az ablakhoz, felhajtani a függönyt és kikukucskálni a zsalugáteren keresztül, hogy megnézzem, igaz-e, hogy nagy a hó. Először csak egy poénnak gondoltam, "többször esett már a télen, biztos ez is csak ilyen kis rutinhó".
reggel fél 10: "Na azért, most már nagyon kelni kéne! Még vásárolni is akarok menni, hogy fog ez így beleférni az időmbe?!" Fájó szívvel búcsúzok a meleg ágyikómtól, kicsit fáradtan kinézek az ablakon, és hirtelen kikerekedik a szemem: "Te jó ég, ez tényleg SOK! És még mindig, hogy esik!" Szép komótosan felöltözök, majd készülődök, és nagy a dilemma, hogy megéri-e nekem a shopping túra ilyen hóesésben.
délelőtt 10 óra: Reggelizés közben, csak nézek ki az ablakon és gondolkozok. Nagyon esik, de hátha eláll. "Tényleg le kéne ugrani a városban azért a pár cuccért, amiket már régóta meg akarok venni. De hát így?" Beszélek anyával, beszélek hugommal. Aztán nézem a hótaposót, majd a sapkáma és a sálat, egye fene!, indulás!
délelőtt 11 óra: Még csak 100 métert tettem meg, de már a sálamon és a sapkámon két centis hóréteg van. A hóban bokáig gázolok, a szemembe esik a hó. Erősen kételkedek abba, hogy lejutok a városba. Alig látok valamit, egyrészt, mert a szemüvegem a táskámban van, másrészt, mert a szemembe száll minden egyes hópihe. "Elég hülye ötlet, volt útra kelnem. Na nem baj, most már folytatom az utamat.
dél: Megvan az újság, megvan a DM-ből minden, marad a nadrág keresés. Csaknem 20 farmer volt rajtam összesen a két helyen, ahol jártam, mégsem volt egyik sem az, amelyikre azt mondtam volna, hogy "Na ez az!". Volt egy nagyon kafa cipzáros, szűkített szárú, de sajnos csak nagyobb méretben, és az volt az utolsó darab. Bánatosan válogatok a túra végén, amikor hirtelen megakad a szemem egy rikító színű pink farmeren. "Egy ilyen nadrágot mindig is fel akartam próbálni -itt az idő!" Kezemben a zsákmánnyal bevonulok a fülkébe. Miután leküzdöttem magamról a táskát, sapkát, sálat, pulcsit, hótaposót és a nadrágot is, felpróbálom a pink farmert. "Atya ég, ez szuper! Pont ott feszül ahol kell, pont ott laza ahol kell." Felpróbálom hozzá a hótaposót, a látványtól egy nagy mosoly kerül az arcomra. Újból mérlegelek: "Ütős szín, rikító, suliban vajon mit fognak szólni hozzá? Anya vajon mit szól majd hozzá? Ha másnem akkor megmarad party nadrágnak, de akkor is kell!" Mosollyal az arcomon veszem az irányt a kassza felé, ahol a pénztáros át akart vágni. Több ezer forinttal kevesebbet adott vissza, persze szóltam neki. "Jaj bocsi, csak szombat van!" - de rossz duma...
fél 1: Még a papírírószer van hátra és mehetek haza. Mikor ott is végeztem elindulok hazafelé. A Pécskő úton az uszodáig többé-kevésbé le van takarítva az út és a járda. Na de utána! Kis hiján olyan érzésem volt, mintha a Mont Everestet másznám meg. A hóban térdig gázoltam, a szemembe rendületlenül esett a hó, és a táskám nehéz volt a szerzeményeimtől. "Már nem sok van!" - gondoltam ezt Győzikééknél. Nyáron tényleg nem sok, de így ilyen hóban széllel párosítva elég soknak tűnt.
délután 1 óra: Hazaértem! Micsoda megkönnyebbülés! Dobálom le magamról a csurom vizes sapit, sálat, kesztyűt és hótaposót. Beesek a nappaliba és azonnal pakolok ki a táskámból. Szépen körbepakolom magam a zsákmányaimmal. Amikor otthon újra felpróbáltam a nadrágot, és elpakolásztam a többi vásárolt dolgot is, összefoglaltam magamban: "Hó ide vagy oda - megérte!"
