Az élethez nagyon sok szerencse kell. Gondoljunk csak bele abba, hogy már az a gólya sem oda dob le mindenkit ahova szeretné. Miért van az, hogy valahol napról napra élnek, nyomorban szegénységben, míg máshol tejben, vajban fürdenek, és minden kívánságukat teljesítik a gyerekeknek. Az a hülye gólya... repülhetett volna még egy picit délnek, hogy melegebb helyre kerüljünk. Szerencse kérdése már a születésünk is. Mikor elkezdjük élni picinyke életünket, majd megélünk egy kort, rájövünk, hogy mennyi helyen egy picike véletlen segített minket. Akár abban, hogy bekerüljünk abba a bizonyos főiskolába, hogy megkapjuk azt a bizonyos állást, hogy meglegyen ez a gyönyörű kocsi, és igen abban is, hogy kivel élünk.

Körbevesz minket a szerencse - vagy a szerencsétlenség. Tudjuk befolyásolni a dolgok menetét, vagy teljesen a sors kezében vagyunk? Vajon az ember írja a sorsát, vagy minden ember sorsa megvan írva? Ki így, ki úgy vélekedik a dolgokról. Nem is akarok állást foglalni egyik helyen sem, hisz még túl keveset éltem ahhoz, hogy ennél a kérdésnél rájöjjek a válaszra. Mégis úgy gondolom, az életemben gyakran váltogatja egymást a szerencse és a szerencsétlenség.

Egy mai példát írok le az életemből. Tavaly nyár elején vettem egy fekete pólót. Nagyon tetszett. Egy nyúl volt az elején flitterekkel kirakva. A póló tökéletesen állt rajtam, szerettem hordani. Azt, hogy a pólótól volt jó kedvem, vagy a póló állt jól a jó kedvemtől, azt már nem tudom. A lényeg, hogy a nyár utolsó buliján is ez a flitter csoda volt rajtam. Aztán eltűnt. Beraktam a mosatlanokhoz és se híre se hamva. Kerestem mindenhol. A család összes tagjánál - igen még apa fekete pólóit is átkutattam, hogy hátha hozzá került a pici nyulas flitteresem. Nem találtam. Szép lassan beletörődtem, hogy nincs meg, és nem görcsöltem tovább rajta. Szerencsétlenségnek könyveltem el. Majd meglesz, ha meg nem, akkor annak úgy kellett történnie.
Ma, amikor játszós melegítőt kerestem a szekrényemben a délutáni palántáláshoz a nagyszülőknél, előkaptam egy régi kedvencet. A mackó naci és a pulcsi egymásra volt hajtogatva. Ahogy felemeltem a nadrágot, alig akartam hinni a szememnek. A fekete flitteres nyulas pólóm ott figyelt rám a pulcsimon. Miután ledobtam a nadrágot és a pólót dobálva és ölelgetve rohangáltam a lakásban, örömömben sikítoztam és ezt mondogattam:  "Megvan! Megtaláltam!". Nagyon boldog voltam. Az élet apró öröme mondhatni. Szerencsének könyveltem el.

Vajon miért most jött el az a véletlen pillanat, hogy nekem meg kellett találnom azt a fekete nyulas pólót? Csupán egy figyelmetlenség, és hanyag kereső munka eredménye, hogy félévig lövésem sem volt arról, hogy merre lehet az egyik kedvenc ruhám? Az életünk csupa szerencséből és szerencsétlenségből áll? Ki irányítja a történéseket? Vajon mi magunk?
Talán. Talán nem. Valószínűleg azért került elő a pólóm is, mert nem görcsösen kerestem, és alvás nélkül kutattam át a szekrényem minden részét. Beletörődtem, és így még nagyobb volt az öröm akkor, amikor eljött a pillanat.

Remélem mindenki életében több a szerencse, mint a negatív társa. A mai tanulság talán csak annyi, hogy tudj örülni az élet minden apró mozzanatának - még ha csak egy nyulas, flitteres, fekete pólóról van is szó! Sok szerencsét! ;)