Élménybuborékok

Mindennapi történések, szórakoztató formában

Mindennapi biológia

2009. július 22. 12:23 - Mióka*

Életem során mindig menekültem a biológia elől. Talán azért is, mert mindig olyan tanárok tanították akik vagy nem bírtak engem, vagy én nem bírtam őket. Alsótagozatban (ha lehet egyáltalán itt biológiaként említeni, azt amit tanulunk) azért nem szerettem a tanárt, mert kivételezett. Felsőtagozatban kifejezetten engem szivatott a szaktanárunk. A középiskolában pedig úgy voltam vele, hogy mivel a biológia tantárgyat csak egy évig tanulom, egyszerűen ki kell bírnom!

A biológiáról mindig a hugom jut eszembe, aki előszeretettel nézegeti a bogarakat, imádja az állatokat, szeret virágcsokrokat szedni/összerakni és órákig képes a kiscicákkal foglalkozni. Én valahogy nem ilyen vagyok. Engem nem dob fel egy bogár látványa, semmi kedvem elkapni egy lepkét és a virágok is jól vannak ott, ahol épp vannak. Ha az emberi szervezetről van szó, az jobban leköti a figyelmemet, mint az élővilág többi része. Érdekesnek találom, ahogy a szervezetünk működik. Nagyon bonyolult rendszer és az évszázadok során kezdünk rájönni a működésére. Mindig Leonardo Da Vinci rajzai jutnak az eszembe, aki már réges-régen modellezte az izmok és szervek működését. Ha még ennél is jobban érdekelt volna a biológia, erősen elgondolkoztam volna az orvosi pályán. Bár ilyenkor mindig eszembe jut, hogy nem tudnék olyan részt találni az orvostudományban, ami "jó". Nem gondolom, hogy jó egy nőgyógyásznak (bár a fiúk máshogy állnak ehhez a kérdéshez), a bőrgyógyásznak is szörnyű dolga van és a sebészről jobb nem is beszélni. Azt hiszem az orvosi pályát nem nekem találták ki...

Mivel a jogosítvány megszerzéséhez hozzá tartozik a sikeres elsősegélyvizsga is, ezért muszály újra előszednem a biológiai ismereteimet. Tegnap kezdődött a tanfolyam, ájulás még nem volt. Tudtátok például, hogy egy ember harapás sokkal veszélyesebb a kutyaharapásnál? Ilyenek, és ehhez hasonló tényekkel ismerkedtem meg 4 órán keresztül. Fárasztó volt, de úgy fogom fel, hogy ez is egy újabb akadály, amit át kell ugrani.

Alapjában nem menekülhetünk a biológiától egész életünk során. Hogy miért is? Azért, mert rólunk is szól. Mit csinálsz majd a gyerekeddel, ha történik vele valami? Azt mondod neki, hogy "Bocsi, nem szerettem a biológiát, ezért nem is tanultam meg." Nem! Ha szerencséd van, és anno tanultál, akkor segítesz neki. Ha nincs szerencséd, akkor is segítesz neki, csak több időbe fog telni, mire előkotorsz egy könyvet, kikeresed az interneten, vagy felhívsz valakit. Muszály képben lenni a szervezetünkkel, mert a saját egészségünknél nincs fontosabb dolog!

komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása