Egyik oldalamról a másikra fordulok. A torkom iszonyatosan fáj. Kicsit úgy érzem, mintha apró tűk szúrkálnák belülről. Minden levegővételkor egy picit jobban érzem a "tűszúrásokat". Hajnal 4-kor elhatározom magam, és lemegyek a konyhába. Az álmosságtól szédelegve keresem a teáskancsót, és egy bögrébe öntök belőle. A bögre megy a mikróba, 1 perc 20 másodperc.
Anya rohan le, "Mi baj? Mi baj?", "De hát most voltál nemrég beteg!", "Basszus Zsófi!". Csak hallgatom, nincs erőm vitatkozni. "Igen anya, igazad van, csak hagy igyam meg ezt a teát."
Nem várom meg, hogy sípoljon, idő előtt "Pause, és Clear". Anya közben visszament, hisz neki hétfőn munka van, míg nekem kicsit más a helyzetem. Szépen lassan kortyolgatom a forró kamilla teát, szinte érzem ahogy folyik le a torkomon. Szomorúan nyugtázom, hogy ez sem sokat segített, majd lekapcsolom a lámpákat, felballagok a szobámba, és egy kicsivel enyhébb torokfájással próbálok újra elaludni.
Reggel fél 7. Anya, apa és a hugom hétfő reggelhez mérten készülődnek. Félálomban forgolódok, és hallom ha valaki matat a szobámban. Fél 8-kor, miután újra felriadtam egy "Megyünk Zsófi, sziá"-ra, gyorsan felkaptam a telefonomat és egy számot tárcsáztam. A barátomat hívtam, hisz ma volt az infó érettségi, és ő is ma érettségizett előrehozottan. Ezért nem kellett ma suliba mennünk reggelről, és ezért tehettem meg, hogy egy kicsit tovább lustálkodtam. Patrik hangja nyugodt volt, mintha csak egy átlagos sulis nap indulna. Nem stresszeli túl a dolgokat, meglepően könnyedén, de mégis komolyan veszi a dolgokat. Egy utolsó "Sok sikert! Menni fog úgyis!" után, letettem a telefont, és észrevettem, hogy egy termoszban ott figyel rám a tea, tehát megvolt a reggeli látogatás oka is. Folyamatos torokfájással fekszem vissza az ágyamba, és reménykedek benne, hogy hamarosan elmúlik már.
Délelőtt 10 óra. A termoszból a tea elfogyott, mellesleg az eredménye is megvan - wc látogatás 20 percenként. 11:45-re kell menni suliban, közben én végig az érettségizőkre gondolok, reménykedek benne, hogy nem kaptak valami irreálisan nehéz feladatsort, bár az infót megelőzőek elég nehéznek tűntek. Szép lassan elkezdek készülődni, egy fél literes palackba öntök magamnak még gyógyteát, és jóval korábban indulok, hogy szép nyugis tempóban mehessek suliba. Pár darab Tantum Verdét is behajítok a táskámba, biztos ami biztos, hátha jobb lesz tőle a helyzet.
Háromnegyed 12. Elkezdődik a különleges délutáni tanítás. Az érettségizők túl vannak a feladatsoron, "nehéz volt, különösen az Access" - hallom mindenkitől. Elindul a tanítás, angol szódogával kezdünk. Miután végzünk tanárnő felsorolja a következő két hét eseményeit, csütörtökön szóbeli felelés, kedden levélírás, csütörtökön témazáró. Fejben már az időbeosztásomon gondolkodok, miközben mindenki csak ámul-bámul a szinte sokkoló hírek hallatán.
Délután 2. Érdekes a helyzet, mert általában ilyenkor már otthon szoktam lenni - jobb esetben, most pedig még mindig itt vagyok suliban, ráadásul nem is az utolsó órák egyikén. Nem baj, már nem sok van, egy lightos rajz, majd még egy alkalmazott közgé, kibirom!
Fél 4. Az utolsó óra utolsó perceiben járunk. Még van egy könyvelési feladat, szállító, forrásoldal, növekedés, mennyi az áfa, hol a számológépem, gyerünk már haza!
Este 7 óra. Vége a hajtásnak. Nyugisan gépezek, és egy régi osztálytársammal beszélgetek a továbbtanulásról. Bár még van egy évem, utálok a végén kapkodni, így már jó előre eltervezek mindent. Egy pontszámító programmal próbálkozok, és egész pozitívan állok az érettségi százalékok terén. Beírok mindenhova szép magas értékeket, hátha össze is jön. Javában beszélgetünk a dolgokról, mikor megtudom a "tutit". Hidegzuhanyként ér a hír, miszerint a nyelvvizsgákból "csupán" 50 plusz pont vihető. Akármennyi is van, 50 fölött elveszik a pont. Eddig teljesen abban a tudatban voltam, hogy akár a maximális 80 pont is állhat csupán nyelvvizsgaeredményből. HÁTNEM! Kétségbeesetten kezdek el gondolkozni, hogy honnan a csudából fogom összeszedni a maradék 30 pontot, amire még nagyon szükségem lenne. Egyetlen kiút a tanulmányi verseny lehet, bár szinte lehetetlen a kivitelezés, nincs más út. Bár számomra az is szinte hihetetlen, hogy egy felsőfokú nyelvvizsga ugyanannyi többletpontot ér, mint ha valaki igazolja, hogy terhes, vagy van gyereke. Amikor év elején ezt megtudtam, egyszerűen szóhoz sem jutottam. Hisz mennyi idő, energia és legfőképpen pénz van egy nyelvtudásban, miközben egy gyerekhez csupán két ember kell. Bár egy anya alapból hátrányokkal indul a felsőfokú képzésben, mégis igazságtalannak tartom ezt az egészet.
Ilyen és ehhez hasonló dilemmákban vagyok most így este fél 9-kor is. Folyamatosan zakatol az agyam a pontokról, és már most nagyon félek a jövő évtől, hisz akkor nap, mint nap szembesülni kell a pontokkal, számokkal és eredményekkel. Az idén érettségizőknek további sikeres felkészülést, és még sikeresebb szóbeli vizsgákat kívánok! Sok szerencsét - hisz ez mindig kell az életben!
