"Sebesség. Irányjelző. Körültekintés. Kézifék. Bal lábbal a kuplungot szép lassan engedem. Jobbal le a fékről. Majd pici gáz, és indulás! Index, jobbra megyünk. Kuplung, kettesre váltok, kuplung ki és gáz."

Túl vagyok az első tíz forgalmi órámon. Emlékszem az első után úgy mentem haza, hogy én tuti nem tanulok meg vezetni! Mára ott tartok, hogy várom a suli utáni vezetést. Napi rutinná vált az egy óra, szinte lazításképpen beiktatott vezetés. Bár a kereszteződéseket nem szeretem, főleg ha balra nagyívben kell kanyarodni - sok kocsi, gyorsaság, részükről rutinosság, részemről kezdőség. Lassan, de biztosan kezdek hozzászokni a vezetéshez.

Eljutottam arra a pontra, hogy most már élvezem is. Rájöttem arra, hogy ahhoz, hogy valamiben, amit tanulni kell, találjunk egy kis élvezetet, kellenek a sikerek. A kezdetben nem voltak sikereim a vezetésben, hisz volt, hogy lefulladtam, vagy csak nem ment egy parkolás (halálos áldozatok száma eddig 0). Most, hogy már megy az a pár dolog, amivel az elején nehézségeim adódtak, kezdem élvezni a dolgot. A napi hat-hét tanórám után, kikapcsolódásként még vezetek egy-egy órát. Már tudom, hogy Tarján melyik részén mire kell figyelni. Bár az irányjelzőt az oktatóm szerint még mindig kevesebbszer használom a kelleténél, azért már nem vagyok veszélyes. A gyalogosokat nem szeretem, mert mindegyik megy a maga feje után, és hihetetlenül veszélyesek - saját magukra. A buszok szintén az ellenségeim. Nagyok és szeszélyesek, a kis kék Jarist - és vele együtt engem is - simán lemosnák az útról.

Szerencsére a legtöbb ember nem felejtette el, hogy egyszer - lehet régen - ők is voltak tanulók a forgalomban, és toleránsak velem szemben. Persze akadnak erőszakos tipusok is, vagy csak simán türelmetlenek - persze a többségük férfi -, akiket nem érdekli, hogy még szokom a helyzetet, és, hogy egy egészen új világba csöppentem, simán pofátlankodnak. Vannak olyanok is, akik nem ismerik az indexet, vagy csak nincs egy harmadik kezük, mivel az egyikkel a kormányt, a másikkal pedig a mobiljukat fogják, és akárhogy is számolom, az indexelésre már nem marad kéz. A lényeg, hogy sokféle ember van az utakon, akik sokféleképpen vezetnek.

Óráról órára szokom az autót, egyre gyorsabban vezetek, és már váltáskor sincsenek gondjaim. A fejlődésem, azt hiszem látható. Mostanában én is jobban figyelek gyalogosként is a közlekedésre. Jobban vigyázok magamra, és másokra is. A tudat mégis megnyugtat, hogy még van 20 órám, ez pedig már gyorsabban lemegy - vagykitudja? :)